A DÖNTŐ - Avis Leasing Pénteki Regatták 2010
Az Avis Leasing Pénteki Regatták VI.döntőjét rendezi meg a KMPVSE 2010. augusztus 27-e és 29-e között. A hagyományokhoz híven a hat legjobb csapat jutott a döntőbe.Idén első helyen kvalifikálta magát Hercsel Erik/Kaiser Kristóf, másodikként Makai Gábor, harmadikként pedig Nagy R Attila.Rajtuk kívül ott lesz még Molnár Tamás, Ormándlaki Áron és Varga Lajos/Kristóf Zoltán.A döntőben 8 futamot kell vitorlázniuk a csapatoknak, de duplán számító pontként viszik az elődöntős helyezésüket is.A győztes idén is egy autót nyeri, idén egy Opel Astra egyéves használata a fődíj, de emellett további ajándékokat is kapnak a helyezettek.
A Sirocco megvédte bajnoki címét a Volksbank Alktomány Kupán
A kenesei szezon legnagyobb versenyét, a Volksbank Alkotmány Kupát, 2010. augusztus 21-én rendezte meg, immáron hatodik alkalommal, a KMPVSE Balatonkenesén. A hagyományokhoz híven a kupa keretein belül az Old Timer Tabu Kupa, a TIG-RES Kupa, valamint a kikötői háziverseny résztvevői is rajthoz álltak. Az idei eseményen a rekord számú, közel 500 versenyző, a verseny történetének eddigi leghosszabb idejét vitorlázta. Volksbank Alktomány Kupa eredmény
TIG-RES Kupa eredmény
VOLKSBANK Alkotmány Kupa
A Volksbank Alkotmány Kupát, amely a kenesei szezon legnagyobb versenye 2010. augusztus 21-én rendezi meg immáron hatodik alkalommal a KMPVSE Balatonkenesén. A hagyományokhoz híven a kupa keretein belül az Old Timer Tabu Kupa, a TIG-RES Kupa, valamint a kikötői háziverseny résztvevői is rajthoz állnak majd.
VOLKSBANK Alktomány Kupa versenykiírás
TIG-RES Kupa versenykiírás
BYC Fanatics győzelem az Avis Leasing Pénteki VI. fordulóján
Az Avis Leasing Pénteki Regatták VI. fordulóját augusztus 13-án, pénteken rendezte meg a KMPVSE. A sűrű vitorlás versenynaptárban nem könnyű nyári, szabad péntekeket találni, így aztán a Nagyhajós OB II. fordulójára esett péntekin három egység indult. Az összetettben vezető BYC Fanatics mindkét kormányosa Hercsel Erik és Kasier Kristóf is hajóba ültek, most Kasier Kristóf kormányzott. A második helyezett Nord Telekom mellett. Molnár Tamásék is elindultak, a hajót Sátori Ferenc irányította. Forduló eredmény.
Összetett
XV. BALATONI HAJÓKIÁLLÍTÁS BALATONKENESÉN !!!
Detréék az ASSO Európa-bajnokok